Címlap

A Vivace Zenei Egyesület 1996-ban alakult közhasznú civil szervezet. A város komolyzenét kedvelő polgárai hozták létre azzal a céllal, hogy helyben hangversenyeket szervezzen. Eközben ápolja a város zenei hagyományait, elősegíti a zenei kultúra terjesztését, támogatja a fiatal zeneművészek tevékenységét, fejlődését.

Egyesületünk kezdeményezésére komponálta Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző a Komáromi Ének című oratóriumot Klapka György és hős katonái emlékére. Az 1948-49-es szabadságharc 150 éves évfordulójára elkészült a mű.
2000. januárjában elhangzott az ősbemutató, Medveczky Ádám karnagy vezetésével a Győri Nemzeti Színház zenekara, a Concordia Vegyeskar és a VOX Femina Női Kar közreműködésével.

Az elmúlt évtizedek során nem csak fiatalok, de Európa hírű előadók is felléptek koncertjeinken. Például: Buváry Lívia, Nicolas Clapton, Mitilineou Cleo, Zsigmondy Dénes, Jandó Jenő, Johannes von Duisburg, Vörös Szilvia.

 

2006-ban Komárom Város Képviselő-testülete PRO URBE díjjal tüntette ki az egyesületet, mely tevékenységével hozzájárult a város kulturális életének formálódásához.

 

Az egyesület célja, hogy továbbra is maradandó zenei élményeket nyújtson a város érdeklődő lakosságának.